Ötödik

Hát ez is egy jó nap volt... Délutánig minden a szokásos mederben csordogált. Sajnos utána is.

Aranyhaj elmondta, hogy vérzett az aranyere. Mivel nekem is volt, megkérdezte tőlem, hogy elmúlik-e magától. Azt mondtam, hogy nem tudom. Ennek oka az, hogy időnként visszatér, tehát nem múlik el teljesen, de nem tudom, hogy ez mindig így van-e vagy sem. Nem szerettem volna félrevezetni, ezért inkább ezt az akadémikus "nem tudom" választ adtam.

Erre - igaz csak szelíden - nekem esett, hogy van-e valami bajom vele, mert ő nem ezt a választ várta tőlem. Egy pillanat alatt vége lett az addigi normális hangulatnak... Nem értem, miért nem lehet legalább egy napot kibírni veszekedés nélkül. Már nagyon elegem van belőle. Csak egy kis nyugalomra vágyok, semmi extrára...

Nekem aztán elmaradt az esti focim és az azt követő sörözésem érdeklődés hiányában. Ilyen se volt még... :( Aranyhaj elment barlangba a barátaival. Amikor hazajött, köszönt, de nem szólt többet egyetlen szóval sem. Le is úgy feküdt mellém, hogy jó éjszakát sem kívánt, csak miután én mondtam neki.

Ennek megfelelően az esti szexnek a gondolata sem merült fel egyikünkben sem. 

Miért kell minden napnak így telnie?

Én már azzal is megelégednék, ha nem veszekednénk. Nem szeretnék az életébe semmilyen módon beleszólni. Kivel találkozik, mit csinál, stb... nincs közöm hozzá, OK... nem mondok róla semmilyen véleményt, nehogy megbántsam, sem a fiáról... sem jót, sem rosszat... persze így is bele tud kötni valamibe mindig... de igyekszem minimalizálni a támadási felületet... csak lenne már egy kis béke!

Jön a hétvége. Kibírja anélkül, hogy megint szítaná a feszültséget? A folytatásban kiderül...